Tíz évvel ezelõtt egy bajai főiskolás csapattal részt vettünk az egyik kereskedelmi tévécsatorna akkoriban népszerű műsorában, amit Rózsa Gyuri vezetett. Tipp-Hopp volt a címe, két csapat vetélkedett benne és furcsa, legalábbis szokatlan kérdésekre kellett tippeléssel válaszolni. Az utolsóra, amivel a mi csapatunk nyert, még emlékszem is: „mekkora utat tesz meg fél perc alatt a világ legkisebb robbanómotoros autója?” Nem is egyszerű a válasz, hiszen kinek tartozik a napi tudásába, hogy mekkora lehet a legkisebb ilyen autó (talán 9-10 centis?) és mit tudhat az icipici benzinmotorja?
A többi hét-nyolc kérdés is ilyen volt és nekem, mint csapatvezetőnek az volt a dolgom, hogy elhangzásuk után forduljak a negyven fős csapatomhoz, hallgassam meg a tippjeiket és adjam meg a választ. Mindezt húsz másodpercen belül, mert ha nem, akkor a másik csapaté a pont… Már a második kérdés után úgy kellett döntenem, hogy csak magamra, a saját tippemre támaszkodhatok, mert negyven, egymástól is különböző másikból kiválasztani a jót, ilyen rövid idő alatt lehetetlen. Onnantól csak eljátszottam a csapattal való egyeztetést, miközben lázasan járt az agyam és igyekeztem a legjobb tippet adni válaszként. Az utolsó két kérdésnél ez sikerült is és megfordítva az állást megnyertük a negyedmilliós díjat (amit felajánlottunk az Eötvös Művelődési Egyesületnek).
Óriási volt az örömünk, meg is ünnepeltük. De nekem életre szóló élményt jelentett amiatt a felismerés miatt is, hogy a közös tudásra, vagy a közösség, egy csapat tagjainak egyenkénti ismereteire alapozott közös döntéshez idő kell. Kell? Attól függ, kinek! Vannak olyan vezetők, akik nem akarnak mások véleményére, tudására támaszkodni. Több oka is lehet ennek: hiúság, kivagyiság, bizalmatlanság, magánérdek. Vannak olyanok, akik csak bizonyos emberekre, a számára megbízhatókra hallgatnak. De olyanokkal is lehet találkozni, akik komolyan gondolják, hogy sokakban lehet hasznosítható tudás, megszívlelendő tapasztalat, eredeti ötlet. Ők a lehető legszélesebb körből tájékozódnak. Akkor is, ha nem választott vezetők. A választottól ez amúgy is elvárható. Hiszen ő választóinak közös bölcsességét kell, hogy megtestesítse.
Kellene. Mert egyébként csak színjáték az egész. Színjáték, ha úgy akar „közös” döntést hozni, hogy nem ad elég időt a kellő tájékozódásra. Ha úgy tesz fel kérdést, hogy nem kíváncsi a válaszokra. Színjáték, ha meg sem fontolja mások javaslatait. Ha ily módon egy városban például nem fontos, hogy készüljön járda felújítási és akadálymentesítési program és ütemterv, vagy program a fiatal házasok életkezdésének megkönnyítésére. Ha nem látszik értelmes gondolatnak, hogy társadalmi összefogással tegyenek a fásításért, parkosításért, a város zöldebbé tételéért. Ha nem tartják fontosnak, hogy bárki elmondhassa ötleteit a belvárosi gyalogos övezet bővítésére. Ha reménytelennek ítélik olyan egyeztető fórum létrehozását, mely a munkahely teremtésben segíthetne.
Ki gondolná, hogy van olyan város, ahol ezek és más javaslatok még az önkormányzat éves munkatervébe sem kerülhetnek be? Pedig van. És nem azért mert tele van ez a munkaterv (van olyan hónap, ahol csak egy előterjesztés szerepel). Még csak nem is húsz másodperc van a döntésekre. Nem is a legkisebb robbanómotorok teljesítményéről szólnának... Hanem egy városéról... és vezetőiéről...
neomiki
A cikk a Bajai Tükör c. újsában jelent meg 2009.01.30-án.
http://www.bajaitukor.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.